Keresés ebben a blogban

2017. szeptember 10., vasárnap

Imádom a piacot Békéscsabán!

Melyik a legjobb piac? Legutóbb a békéscsabai piacon jártam! 



Bevallom őszintén, imádom a piacokat. Elvarázsol a zöldséges, gyümölcsös standok színkavalkádja, a hentespultok vagy őstermelők húskínálata, és az érett gyömölcsök vagy a füstölt kolbász illata éppúgy magával ragad, mint a bőséges választék. 


Mert mi jellemez leginkább egy népet? Dallamos, esetleg pattogós a nyelve? Magas, alacsony termetű? Precíz, pontos, esetleg inkább ráérős? Sok mindennel le lehet írni egy nemzetet, de az, hogy milyen a gasztrokultúrája, szinte mindennél többet elmond róla. Mert pl. már az a tény, hogy bizonyos országokban nem esznek meg különböző típusú húsokat, utalhat a vallási hovatartozásukra, szemléltetheti nézeteiket. Vagy az, hogy főleg mivel és hogyan táplálkoznak, utalhat egészségi állapotukra és természetesen földrajzi elhelyezkedésére annak a népcsoportnak, és még számos összefüggés található lenne, ha folytatni akarnám a felsorolást. Na de hova is akartam mindezzel kilyukadni?




Csupán oda, hogy sehol máshol nem tudsz jobb képet szerezni egy adott városról, annak gasztrokultúrájáról, mint a helyi piacon. Mert mindenkinek ennie kell. Azaz a település apraja-nagyja megfordul ezen a helyen. A dámák, de legalábbis a bejárónőik éppúgy, mint a hétköznapi háziasszonyok. S a helyi termelők portékái minden bizonnyal itt fognak elsősorban piacképes keresletet találni maguknak.







Legutóbb Békéscsabán hüledeztem. Ennek a városnak méreteihez képest és ettől eltekintve is hatalmas piaca van. Ráadásul nem is egy, hanem, mindjárt kettő, rögtön egymás mellett.  Hiszen van egy kicsi, magánkézben levő és mellette mindjárt ott a másik, amelyet ha jól gondolom, a város üzemeltet. Azaz, bizonyos szempontok szerint három. Hiszen a Debrecenben zsibogónak, még debreceniesebben  zsibinek hívott zsibvásár is ezen a területen található meg. S bár én az ország második legnagyobb városában lakom, tiszteletadásom jeléül,  egy perces néma csönddel adóztam a békéscsabai piacnak. Pontosabban szólva, nem jutottam szóhoz. Egyik ámulatból estem a másikba. Először a méreteken ámultam el, és irigykedve néztem a hatalmas területet, mely hatalmasabb volt a debreceni nagypiacénál, majd a kínálattól estem majdnem hanyatt.
Nem véletlen, hogy méltán híres a csabai húsáru! Itt kérem a sertésnyelvtől kezdve a legfinomabb csabai kolbászig minden megtalálható volt!

De mivel én süteményrajongó vagyok, még jobban vonzottak a pékdék és a cukrászatok üvegvitrinjei! Szinte nem lehetett levakarni engem azok faláról! Mintha Gombóc Artúrt beengedtétek volna egy csokoládéboltba! Na úgy tessék elképzelni engem is! Gömbölyű sütemény, kerek sütemény, habos vagy krémes sütemény. Ezt itt mind megtaláltad. A választék óriási volt! És nem csak a torták, hanem az azokat kínáló boltok tekintetében is! Ráadásul nem csupán olyan cukrászsüteményekre bukkantam, melyekkel korábban még soha nem találkoztam, hanem olyanokra is, melyek már csak álmaimban fordultak elő. Úgy, mint gyermekkorom francia krémese, melynek a tésztája és a teteje is olyan volt, ahogy az a nagykönyvben és az én emlékeimben meg van írva. És ahogy én szeretem. Vagy az egykori vitamin rúd, melyet annak idején hajdúszoboszlón árusítottak, s  itt citrom szelet néven futott.

















De még mentát sem láttam ennyifélét, mint amennyit itt egy kertészetben árusított egy snájdig, bőbeszédű fiatalember! A csokitól a macskáig mindenféle megtalálható volt nála és még számos fűszer- és gyógy-, valamint dísznövény. S bár a rengeteg zöld elkápráztatott, azért a legjobban mégis a vakítóan zöld szeme világított a legszebben a növényei között. Barnára sült bőre és izmos karjai tanúskodtak arról, mivel is foglalkozik. Nem, nem egy megszállott napimádó testépítő volt ő, mielőtt erre a következtetésre jutnál. J Természetesen kertészkedéssel foglalkozott az illető, s nem középiskolás fokon. Legalábbis erre utalt az árusított széles kínálat.





S mindezt milyen áron tette? Hogy a régi, híres debreceni kereskedők jelmondatát idézzem: Élni és élni hagyni. Azaz tisztességes haszonnal. Pontosabban: megfizethető áron, a jelenlegi debreceni árakhoz hasonlítva, azoknál jóval olcsóbban adta. Mint ahogy a többi termelő és kereskedő is a portékáit. 

Hát csoda, hogy három órányi barangolás után megpakolva jöttünk ki a piacról?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése